- Hahóó.. Valaki kinyitná azt a redvás ajtót? - kiáltok ki magamból, miközben idegesen leszaladtam a földszintre. - Hahó mama, papa? Rothy? - nézek körbe de csak egy cetlit találtam...
Kedves Cassy!
Elmentünk a városba. Majd jövünk légy jó.. Ne gyújtsd fel a lakást!!
Puszi, Mama
"Klasz" - jelentettem ki magamban. Majd a kis csend magányom újra megtöri az a kibaszott csengő. - Megyek már.. Nem kell nyomogatni, azt a kibaszott csengőt. - kiabálok, majd nyúlok az ajtó felé és még mielőtt kimondhattam volna, egy öreg hölgy állt az ajtóban. Lehetett vagy negyven. - Mi van? - mondom idegesen.
- Üdv. - integet, mint aki nyalizni akar. - Láttam, hogy most jöttek ide és csak le akartam ellenőrizni, hogy minden rendben van e. - mosolyog.
- Ja. Megvagyunk. - vágom rá. - De remélem nem sokáig.
- Jaj a kis morcos. - mondja idegesítő visító hangon. A nagyszüleiddel laktok, igaz?
- Köze?
- Mi?
- Igen velük. A húgom és én vagyunk itt.. Csak. - mondom mézes-mázasan.
- Nahát. Az pompás. - mosolyog.
- Ja. Na ha csak ennyit akart, akkor kérem távozzon az ajtóból, mielőtt még a lába bánja.
- Oh.. Na de kérem.
- Na csááá. - mondom majd szépen becsukom az ajtót. A nő még egy darabig morgolódott, majd hallottam, ahogyan leordítja pár gyerek fejét, ami igen kíváncsivá tett, így kikukucskáltam az ablakon. Szerencsére behallatszott a beszélgetés. Na egy nő három igen helyes srác ellen. Na asszem el leszek itt egy darabig.
- Elnézést asszonyom. - hajol meg illedelmesen a szöszi.
- Chh.. Szörnyűek ezek a mai fiatalok. Mindegyik szemtelen és nem tisztelik az idősebbeket. Nektek meg jobb lenne, ha nem itt játszanátok a hasztalan deszkáitokkal meg a biciklivel. - fintorog.
- Igenis asszonyom. Értettük. - mondja a szöszi, de látszik már nem sokáig bírja idegekkel.
- Nem hiszem, mert akárhányszor elmondom nektek sose tartjátok be. Hálátlan banda. Bezzeg ha a menedzser úr itt lenne, rosszabbul járnátok. - fenyegetőzik virsli ujjával. - Ebben az utcában nem igaz, hogy nem lehet csend. - nyafogott, majd megfordult és elindult szépen lassan a nagy picsáját rázva, mire a srácok undorodva nézték. "Csendet akarsz?" - mondtam magamban majd a nappalba szaladtam a hangfalakhoz, és rádugtam a telefonom, majd kerestem valami idegtépően jó számot. A hangerőt maxra tekertem és "HADD SZÓLJON!"
Ajánlott --> http://www.youtube.com/watch?v=8RO47HZ14nc brutális dubstep
Majd szépen kinyitottam a bejárati ajtót, fogtam a deszkám. Magabiztosan, önelégült vigyorral a képemen kiléptem az "új életem ajtaján".
- Szia Nagyi. - integettem a régi autó felé majd elindultam. Még hallottam, hogy a nő mond valamit, majd a srácok is. De nem zavart. Csak gurultam, és éreztem a szabadságot.
Egy félórás deszkázás után megálltam a kisváros egyik parkja előtt. Onnantól sétáltam és figyeltem a körülöttem lévőket. Ez néha elgondolkoztat, hogy mért vagyok más, mint ők, vajon ők is szenvednek? Legszívesebben megmásznék egy hegyet, hogy leugorjak és új életet kezdjek. Mindig ezt akarom. Meghalni, hogy egy új élet szemtanúja legyek, ami az enyém. Se korlátok, se szenvedés. Csakis a boldogság otthona. Így van soha nem érzetem magam otthon. Nem tudtam hova vagyok való. Talán az apámra ütöttem ebben, mert ő is ilyen volt a bátyám szerint. Anyám szerint egy ostoba, aki halálra hajszolta magát.
Egy kis padra ültem le, ami a park tava előtt volt. Szép és csendes. Egy sötét lelkű lánynak, mint és ez egy igen hasznos kis menedék. Kizártam a körülöttem lévőket és csak arra koncentráltam, ami fontos. A magányomra. a fontos magányomra. Amit sikeresen megint megzavartak.
- Bocs leülhetek? - kérdezi egy srác.
- Hogy? Ja persze. Bocs. Megyek is. Nem zavarok. - mondom zavarodottan.
- Nem vagy idevalósi, igaz? - kérdi miután felálltam és már majdnem indultam.
- Hát.. Mondhatni. Mért?
- Még soha nem láttalak itt. Így hát gondoltam vagy a nagyvárosból jöttél vagy..
- Vagy külföldi vagyok. - fejeztem be a mondatát. - Igen, mondhatni mindkettő vagyok.
- Ahha.. Akkor tudnod kell pár dolgot ha sokáig maradsz.
- Hallgatlak. - mondtam karba tett kézzel.
- Itt én vagyok a főnök és, ha nem tetszik valami, akkor azt meg is mondom.
- Hah. Na ne nevettess.
- Nem viccnek szántam. És ha bármi zavart keltesz, megbánod. Nem érdekel ki gyereke vagy.. De megbánod. - fenyegetőzik. - És ez az én padom.
- Na nee.. Csak nem rajta van a neved te taknyos? - kuncogok. - Nem is érdekel, hogy ki é.. Ott ülök, ahol akarok. Ne hogy ám már egy vézna pöcs megmondja, hogy mit csináljak.
- Te kis. - indul felém de én jól ágyékon markoltam.
- Na idefigyelj nagy legény. Ja bocs már nem vagy az. Ha még egyszer, megfenyegetsz, vagy bármi sértőt mondasz rám vagy a húgomra.. Akkor a golyóid nem érik meg a másnapot azt garantálom. És nem hinném, hogy te vagy itt a nagykutya, ahhoz túlságosan is nyámnyila vagy pici szívem.. Szóval most azonnal eltakarodsz és ezt tekinthetjük meg sem történtnek... - mosolygok, majd elengedem és ő a földre rogyik. - Világosan beszéltem? - fogom meg az állát.
- Igen. - nyöszörög.
- Okés. - mondtam, majd sarkon fordultam és mintha mi sem történt volna elmentem. De a hátamon éreztem a srác szúrós tekintetét.
Elindultam hazafele. És még mindig azon gondolkoztam, hogy hogyan fogom ezt kibírni. Mi lesz, ha a suli nem tetszik. De az még hátra van. Úgy egy hónap. És addig tuti szobafogságot kapok, amiért a szomszédot, már az első nap felidegesítettem.
Mikor hazaértem, az ajtóban a nagyiék már vártak. Kicsit sötét volt már. Olyan este 10 körül lehet az idő.
- Ügye tudod, hogy büntetés nélkül nem úszod meg? - kérdi nagymama szúrós szemekkel méregetve.
- Tudom. - sóhajtom, majd leraktam a deszkám az előszóba egyik sarkába.
- Amíg az iskola el nem kezdődik szobafogságot kapsz. Nem leszünk olyan szigorúak.. De ha még egyszer galibát csinálsz. A sulin kívül sehova nem mehetsz. Világos? - emeli föl a hangját nagymama.
- Igen. - hajtom le a fejem, mint aki sajnálná, de közben tudjuk, hogy nem így van.
- Na de gyere egyél valamit. - mondja nagypapa. - Mama te meg menj aludni én is megyek. Csak még megnézek egy meccset. - mosolyog. Hát igen, ő az én öregapám. Rendes, de azért néha ő is tud szigorú lenni. Nem is kicsit. Anyu egyszer mesélte, hogy tett valami rosszat nagypapa kocsijával és hát nem járt valami jól.
- Rendben. Cassandra a húgod már alszik. Ne ébreszd fel. - mosolygott, majd elsétált a lépcső mellett.
- "Nem hiszem" . - mondom magamban. - Na én is megyek aludni, vagy mi?!. - jegyeztem meg mag felindultam a lépcsőn.
- Jól van. Jó éjt. - mondta nagypapa.
- Jó éjt.
Mikor a szobámba értem felkapcsoltam a villanyt és csak akkor vettem észre mekkora kupi van így elkezdtem pakolni. Sok mindent találtam. Például az egyik régi dobozban egy halomnyi 70es évekbeli képeket, amiken a nagymama és a nagypapa volt. Egy másik dobozban a mi családi képeink voltak. Voltam vagy öt éves az egyik képen. De aztán megláttam egy olyan fotót, amin egy kisfiú van és én? De ő nem a bátyám. Nem is hasonlít rám. Se a családból valakire. Akkor ki lehet? Az igaz, hogy voltak itt barátaim. De ők már nem élnek itt és még emlékszem rájuk. De akkor ő kicsoda?
Megfordítottam a képet és láttam, hogy van rá valami írva. Kicsit elmosódott a tinta..
Megfordítottam a képet és láttam, hogy van rá valami írva. Kicsit elmosódott a tinta..
Cassy
Jó hogy vagy..
Köszönöm..
J.H.
- Ki az a J.H.? - kérdezem halkan magamtól. Miután befejeztem a kép tanulmányozását, egy csomó levelet is találtam. Mind ettől a titokzatos alaktól jött.
Fogtam a leveleket és behuppantam az ágyba és olvasni kezdtem őket. Az elsőt 2011 februárjában adták fel. Mikor kibontottam a levelet csak a nevet olvastam el. Nem nekem szóltak. Így már nem is érdekelt nagyon.
Nagy ásítás után elterültem az ágyon levek és képek között. Majd még valamit csináltam, amire már nem emlékszem, majd elaludtam...
Másnap folytattam a pakolászást és nem nézegettem tovább a képeket és a levelekbe sem olvastam be.. De azt a fotót nem raktam el.. És úgy tűnik hamarosan fény derül, hogy ki is ez a J.H....
Ez lehet egy kis mellék rész volt. de most ez van. Hamarosan jön a kövi rész.. Addig is türelem.
