2013. július 18., csütörtök

2. rész Baj baj baj....

Szép lassan lezuppantam a számomra kijelölt szoba ágyára, és aludtam. Úgy a nap felét átaludhattam, mikor valakinek az ujja ráragadt a csengőre. Mivel túlságosan is kómás voltam, a fejemre nyomtam a párnát, gondolván az majd eltompítja az idegesítő zajt és valaki majd kinyitja. De nem... 
- Hahóó.. Valaki kinyitná azt a redvás ajtót? - kiáltok ki magamból, miközben idegesen leszaladtam a földszintre. - Hahó mama, papa? Rothy? - nézek körbe de csak egy cetlit találtam...

Kedves Cassy!
Elmentünk a városba. Majd jövünk légy jó.. Ne gyújtsd fel a lakást!!
Puszi, Mama

"Klasz" - jelentettem ki magamban. Majd a kis csend magányom újra megtöri az a kibaszott csengő. - Megyek már.. Nem kell nyomogatni, azt a kibaszott csengőt. - kiabálok, majd nyúlok az ajtó felé és még mielőtt kimondhattam volna, egy öreg hölgy állt az ajtóban. Lehetett vagy negyven. - Mi van? - mondom idegesen.
- Üdv. - integet, mint aki nyalizni akar. - Láttam, hogy most jöttek ide és csak le akartam ellenőrizni, hogy minden rendben van e. - mosolyog.
- Ja. Megvagyunk. - vágom rá. - De remélem nem sokáig.
- Jaj a kis morcos. - mondja idegesítő visító hangon. A nagyszüleiddel laktok, igaz?
- Köze?
- Mi?
- Igen velük. A húgom és én vagyunk itt.. Csak. - mondom mézes-mázasan.
- Nahát. Az pompás. - mosolyog.
- Ja. Na ha csak ennyit akart, akkor kérem távozzon az ajtóból, mielőtt még a lába bánja.
- Oh.. Na de kérem.
- Na csááá. - mondom majd szépen becsukom az ajtót. A nő még egy darabig morgolódott, majd hallottam, ahogyan leordítja pár gyerek fejét, ami igen kíváncsivá tett, így kikukucskáltam az ablakon. Szerencsére behallatszott a beszélgetés. Na egy nő három igen helyes srác ellen. Na asszem el leszek itt egy darabig.
- Elnézést asszonyom. - hajol meg illedelmesen a szöszi.
- Chh.. Szörnyűek ezek a mai fiatalok. Mindegyik szemtelen és nem tisztelik az idősebbeket. Nektek meg jobb lenne, ha nem itt játszanátok a hasztalan deszkáitokkal meg a biciklivel. - fintorog.
- Igenis asszonyom. Értettük. - mondja a szöszi, de látszik már nem sokáig bírja idegekkel. 
- Nem hiszem, mert akárhányszor elmondom nektek sose tartjátok be. Hálátlan banda. Bezzeg ha a menedzser úr itt lenne, rosszabbul járnátok. - fenyegetőzik virsli ujjával. - Ebben az utcában nem igaz, hogy nem lehet csend. - nyafogott, majd megfordult és elindult szépen lassan a nagy picsáját rázva, mire a srácok undorodva nézték. "Csendet akarsz?" - mondtam magamban majd a nappalba szaladtam a hangfalakhoz, és rádugtam a telefonom, majd kerestem valami idegtépően jó számot. A hangerőt maxra tekertem és "HADD SZÓLJON!"

Ajánlott --> http://www.youtube.com/watch?v=8RO47HZ14nc brutális dubstep

 Majd szépen kinyitottam a bejárati ajtót, fogtam a deszkám. Magabiztosan, önelégült vigyorral a képemen kiléptem az "új életem ajtaján".
- Szia Nagyi. - integettem a régi autó felé majd elindultam. Még hallottam, hogy a nő mond valamit, majd a srácok is. De nem zavart. Csak gurultam, és éreztem a szabadságot.
Egy félórás deszkázás után megálltam a kisváros egyik parkja előtt. Onnantól sétáltam és figyeltem a körülöttem lévőket. Ez néha elgondolkoztat, hogy mért vagyok más, mint ők, vajon ők is szenvednek? Legszívesebben megmásznék egy hegyet, hogy leugorjak és új életet kezdjek. Mindig ezt akarom. Meghalni, hogy egy új élet szemtanúja legyek, ami az enyém. Se korlátok, se szenvedés. Csakis a boldogság otthona. Így van soha nem érzetem magam otthon. Nem tudtam hova vagyok való. Talán az apámra ütöttem ebben, mert ő is ilyen volt a bátyám szerint. Anyám szerint egy ostoba, aki halálra hajszolta magát.
Egy kis padra ültem le, ami a park tava előtt volt. Szép és csendes. Egy sötét lelkű lánynak, mint és ez egy igen hasznos kis menedék. Kizártam a körülöttem lévőket és csak arra koncentráltam, ami fontos. A magányomra. a fontos magányomra. Amit sikeresen megint megzavartak.
- Bocs leülhetek? - kérdezi egy srác.
- Hogy? Ja persze. Bocs. Megyek is. Nem zavarok. - mondom zavarodottan.
- Nem vagy idevalósi, igaz? - kérdi miután felálltam és már majdnem indultam.
- Hát.. Mondhatni. Mért?
- Még soha nem láttalak itt. Így hát gondoltam vagy a nagyvárosból jöttél vagy..
- Vagy külföldi vagyok. - fejeztem be a mondatát. - Igen, mondhatni mindkettő vagyok.
- Ahha.. Akkor tudnod kell pár dolgot ha sokáig maradsz. 
- Hallgatlak. - mondtam karba tett kézzel.
- Itt én vagyok a főnök és, ha nem tetszik valami, akkor azt meg is mondom.
- Hah. Na ne nevettess. 
- Nem viccnek szántam. És ha bármi zavart keltesz, megbánod. Nem érdekel ki gyereke vagy.. De megbánod. - fenyegetőzik. - És ez az én padom.
- Na nee.. Csak nem rajta van a neved te taknyos? - kuncogok. - Nem is érdekel, hogy ki é.. Ott ülök, ahol akarok. Ne hogy ám már egy vézna pöcs megmondja, hogy mit csináljak. 
- Te kis. - indul felém de én jól ágyékon markoltam.
- Na idefigyelj nagy legény. Ja bocs már nem vagy az. Ha még egyszer, megfenyegetsz, vagy bármi sértőt mondasz rám vagy a húgomra.. Akkor a golyóid nem érik meg a másnapot azt garantálom. És nem hinném, hogy te vagy itt a nagykutya, ahhoz túlságosan is nyámnyila vagy pici szívem.. Szóval most azonnal eltakarodsz és ezt tekinthetjük meg sem történtnek... - mosolygok, majd elengedem és ő a földre rogyik. - Világosan beszéltem? - fogom meg az állát.
- Igen. - nyöszörög.
- Okés. - mondtam, majd sarkon fordultam és mintha mi sem történt volna elmentem. De a hátamon éreztem a srác szúrós tekintetét.
Elindultam hazafele. És még mindig azon gondolkoztam, hogy hogyan fogom ezt kibírni. Mi lesz, ha a suli nem tetszik. De az még hátra van. Úgy  egy hónap. És addig tuti szobafogságot kapok, amiért a szomszédot, már az első nap felidegesítettem. 
Mikor hazaértem, az ajtóban a nagyiék már vártak. Kicsit sötét volt már. Olyan este 10 körül lehet az idő. 
- Ügye tudod, hogy büntetés nélkül nem úszod meg? - kérdi nagymama szúrós szemekkel méregetve.
- Tudom. - sóhajtom, majd leraktam a deszkám az előszóba egyik sarkába. 
- Amíg az iskola el nem kezdődik szobafogságot kapsz. Nem leszünk olyan szigorúak.. De ha még egyszer galibát csinálsz. A sulin kívül sehova nem mehetsz. Világos? - emeli föl a hangját nagymama.
- Igen. - hajtom le a fejem, mint aki sajnálná, de közben tudjuk, hogy nem így van.
- Na de gyere egyél valamit. - mondja nagypapa. - Mama te meg menj aludni én is megyek. Csak még megnézek egy meccset. - mosolyog. Hát igen, ő az én öregapám. Rendes, de azért néha ő is tud szigorú lenni. Nem is kicsit. Anyu egyszer mesélte, hogy tett valami rosszat nagypapa kocsijával és hát nem járt valami jól. 
- Rendben. Cassandra a húgod már alszik. Ne ébreszd fel. - mosolygott, majd elsétált a lépcső mellett.
- "Nem hiszem" . - mondom magamban. - Na én is megyek aludni, vagy mi?!. - jegyeztem meg mag felindultam a lépcsőn.
- Jól van. Jó éjt. - mondta nagypapa.
- Jó éjt.
Mikor a szobámba értem felkapcsoltam a villanyt és csak akkor vettem észre mekkora kupi van így elkezdtem pakolni. Sok mindent találtam. Például az egyik régi dobozban egy halomnyi 70es évekbeli képeket, amiken a nagymama és a nagypapa volt. Egy másik dobozban a mi családi képeink voltak. Voltam vagy öt éves az egyik képen. De aztán megláttam egy olyan fotót, amin egy kisfiú van és én? De ő nem a bátyám. Nem is hasonlít rám. Se a családból valakire. Akkor ki lehet? Az igaz, hogy voltak itt barátaim. De ők már nem élnek itt és még emlékszem rájuk. De akkor ő kicsoda? 
Megfordítottam a képet és láttam, hogy van rá valami írva. Kicsit elmosódott a tinta..

Cassy
Jó hogy vagy.. 
Köszönöm..

J.H.


- Ki az a J.H.? - kérdezem halkan magamtól. Miután befejeztem a kép tanulmányozását, egy csomó levelet is találtam. Mind ettől a titokzatos alaktól jött. 
Fogtam a leveleket és behuppantam az ágyba és olvasni kezdtem őket. Az elsőt 2011 februárjában adták fel. Mikor kibontottam a levelet csak a nevet olvastam el. Nem nekem szóltak. Így már nem is érdekelt nagyon. 
Nagy ásítás után elterültem az ágyon levek és képek között. Majd még valamit csináltam, amire már nem emlékszem, majd elaludtam... 
Másnap folytattam a pakolászást és nem nézegettem tovább a képeket és a levelekbe sem olvastam be.. De azt a fotót nem raktam el.. És úgy tűnik hamarosan fény derül, hogy ki is ez a J.H....



Ez lehet egy kis mellék rész volt. de most ez van. Hamarosan jön a kövi rész.. Addig is türelem.


 
 
 
 



2013. május 22., szerda

1.rész~Az utolsó vágás

Éppen egy régi The Who számot hallgattam, mikor egy halk csapódásra lettem figyelmes.. Ki vettem a fülest és láttam, hogy a hugom dühösen keresett valamit a szekrényemben..
 - Az nem a te szekrényed.. 
- Tudom.. Csak keresek valamit. - válaszolta kicsit fujtatva. 
- Ügye visszapakolod? - néztem rá dühösen, majd felhúztam a térdeimet a székembe. 
- Jaj Cassy.. most nem érek rá.. - dühöngött, de még mindig pakolászott.. 
- Leszarom. Én se megyek be ok nélkül a szobádba dobálni a ruháidat. - förmedtem rá, mire ő szúrós kék szemeivel nézett rám. Hát igen ő a hugom, Dorothy. Vele ellentétben nekem barnák a szemeim és erősebb alkatom is van, pedig csak 11 hónap van köztünk. Tudom hülyén hangzik.. De ha úgyvesszük, akkor apám kanos volt miután megszülettem.. 
- Jaj ne hisztizz már. Egyébként is nálam megtalálni mindent. De nálad még a padlót se tudni milyen színű.. - állt fel a szekrényemtől.
 - Csezd meg akkor nézz le a földre. Egyébként is mi a szart keresel? 
- Nem mindegy? - nézett rám flegmán. 
- őő.. várj had gondolkozzam.. Nem.. De tudod mit úgy látom nem találtad meg.. Úgyhogy fáradj ki szépen a szobámból. - mentem oda hozzá, mire ő egy picit meg is ijedt. 
- Akkor visszaadhatnád a felsőmet amit a múltkor elkértél. 
- Megtalálod a szennyesbe.. Tudod.. ott van minden cucc ami még nem tiszta.. - mutattam az ajtó felé. 
- oh.. értem.. - szinte farkas szemet néztünk, mire Dorothy szeme a felkaromra tévedt és meglátott egy heget. - Te meg? 
- Hm? Ja ez? semmi.. csak megvágtam magam. - mentegetőztem. 
- Ja. Megvágtad mi? És mivel tudtad meg vágni magad kb 15 cm hosszú heget maga után hagyva? Cassy.. 
- Ha elmondod anyának kinyírlak. - fenyegettem. 
- Te nem vagy normális.. És mi van ha megint az lesz mint a múltkor? Tudod ha megint a korhában kötsz ki? - Ez kb egy hónapja van a kezemen.. És ez még ugyanaz.. - mondtam kicsit szomorkásan. 
- Ah.. Értem - nézett rám aggódóan a hugom, aztán kiment a szobámból. Én csak ott álltam és visszaemlékeztem mi volt egy éve. Hát persze, a bátyám halála, ami miattam történt.. Nyár volt és esett az eső. Én meg elszöktem egy buliba. Anyu akkor nem volt itthon. Egy külföldi úton volt a munkája miatt.. A bátyám jött értem, mert Dorothy elmondta neki hol vagyok... A kocsiban veszekedni kezdtünk... Aztán Mike felém fordult és úgy ordított. De közben az utat is próbálta figyelni.. És ekkor jött a baj... Az autó megcsúszott a vizes úton, átpördült a korláton a másik pályára és belénk jött egy másik autó is... Egy pár órával később arra eszméltem, hogy jön a mentő és az kocsi a tetejére borult. A fejem vérzett.. Kikászálódtam a hátsó ülésről.. Majd megláttam mit okozott a baleset. A másik sofőr is életben volt ő hívta a mentőket. Segítettek kiszedni a bátyámat. Majd bementünk a közeli korhazba.. Mike még mindig nem volt magánál. a fejéből, a kezéből folyott a vér. A hozzám közel lévő kezét megfogtam.. és sírtam.. Mikor a kórházba értünk Mikeot bevitték a műtőbe. Gyorsan kerestem egy telefont és felhívtam Dorothyt.. Aztán az egyik orvos bekötözte a sebeimet. Mike már nem volt a műtőben.. Az egyik kórteremben volt. Mikor bementem az orvos fogadott.. 
 - Maga biztos a másik utas. 
 - Igen. 
 - Milyen kapcsolatban állnak? 
 - Ő a bátyám. 
 - Értem. Kérem fáradjon ki velem. Valamiről beszélnünk kell. 
 - Rendben. - motyogtam könnyeimet visszafogva. 
 - Meg tettünk mindent... De... 
 - De. Mi?! kérem... Meg éri a... reggelt? 
 - Hát. 
 - Kérem. 
 - Sajnálom... De a ma éjszaka vegyenek búcsút.. Mert lehet nem kell föl soha többé. - miután kimondta sírva estem össze a folyosón. Majd kijött egy nővér. 
 - Doktor úr. felébredt. - mosolygott. 
 - Bemehetsz hozzá. - nézett rám. Mikor bementem már kicsit megnyugodtam, mert mosolyogva fogadott.
 - Mike. én... úgy... - szipogtam. 
 - Cassy. - mondta. - Gyere ide. 
 - Mike... - mikor leültem mellé szorosan magamhoz öleltem. - Sajnálom. - súgtam a fülébe. - Ha nem szöktem volna el akkor nem lenne semmi bajod...És most meg élet halál között vagy....
 - Cassy... 
 - Tudom... Mike... nem akarlak elveszíteni... 
 - Cassy... Tudod mért születnek az idősebb testvérek? 
 - Hmm? - már nem öleltem de a kezét még mindig fogtam. 
- Nem. 
- Azért, hogy vigyázzanak a kisebb tesvéreikre... Ezt apa mondta mindig emlékszel? - mosolygott. Ne okold magadat...- köhögött - Szörnyű sofőr vagyok... És most rád hagyom ezt a fontos pozíciót.. Hugi. 
 - Nem aka... - nem tudtam befejezni a mondatom, mert Dorothy berontott az ajtón. 
 - Mike. - zokogott. 
 - Én most magatokra hagylak titeket. - mondtam keservesen, majd kimentem a folyosóra és a falhoz dőlve sírtam. Olyan hajnali 2 óta a korhában vagyunk. Az eső sem esett már... A folyosón sirdogáltam mikor anya is megjelent. Bement a tesvéreimhez.. majd jó fél óráig ki sem jöttek.. Nem mertem bemenni... vagy a szemükbe nézni. Aztán olyan hajnali 3kor bementem.. Anyám fent volt Mike mellett ült és fogta a kezét. Rothy aludt az egyik fotelban... Én Mike mellé feküdtem és megpusziltam az arcát. Már talán ő is aludt, de még mosolygott mikor hozzá bújtam.. Még valamit súgott a fülembe de nem hallottam jól. Reggel 10 óra körül. : Arra keltem, hogy a bátyám meghalt..

 Mire észbe kaptam már az ágyamon feküdtem és a plafont bámultam, amire Mike csillagokat festett miután beköltöztünk. Szerencsére korgó hasam kizökkentett az álomból, így lememtem a konyhába muffinért. Visszafele a nappalinál jártam, mikor meghallottam hogy anya meg Dorothy sutyorognak.. Odaosontam a falhoz és fülemet hegyeztem hátha hallom miről beszélgetnek, közben a muffinomat majszolgatom. 
 - Biztos hogy velem kell jönnie? 
 - Igen. 
 - Hmm.. De itthon is jobb neki. 
 - Rothy.. Ha te mész el ő is. Egyikőtöket sem hagyom egyedül. - A nagyiék is örülnének nektek. Főleg ha ketten vagytok ott. 
 - De tudod milyen?! 
 - Igen. De ő a nővéred. 
 - Tudom. 
 - Talán Korea segít neki hogy észhez térjen... Kérlek tedd meg érte. 
 - Jó. 
 - Miről beszéltek? - mentem be mit sem tudva, de a düh talán egy pöttyet látszott rajtam... Nem akarok Koreába menni. 
 - Te is mész a hugoddal Koreába. - mosolygott anyám. 
 - őő.. had gondolkozzam.... hmm... NEM. 
 - Cassandra.... Mész és kész. nincs vita. Holnap reggel indultok is.. 
 - De anya... 
 - Semmi de anya... Az anyád vagyok és azt mondtam hogy elmész a hugoddal.. Sulit váltotok. A nagyiékkal már megbeszéltem... 
 - Mi? 
 - Jót fog neked tenni... Legalábbis próbáld meg.. Jobban fogod magad érezni. Kell egy kis változás. - nyugtatott. 
 - HAH. Jó. - vágtam rá. - De nem változok meg. - motyogtam, majd felmentem pakolni. Mindenemet elraktam 2 hatalmas bőröndbe. Majd aludni mentem.. A reggel hamar eljött. Gyorsan kimentünk a reptérre Elbúcsúztunk anyától.. És felszálltunk a gépre.
 „- Viszlát Devon” - gondoltam magamban.. Az út hosszú volt... kb a felét végig aludtam egy fülessel a fejemen. Mikor odaértünk a nagyiék már várták ránk.. 
 - Nagymama Nagypapa - rohant feléjük Rothy. - Kis unokám. - mosolygott a nagymama majd átölelték egymást. 
 - Szia nagy lány. - mondta nagypapa. 
 - Nahát.. üdv a pokolban vagy mi.! 
 - Neked is szia Cassy. - mosolygott. 
 - Szia. 
 - Na gyertek a kocsi már vár. - mondta nagymama. Mikor kértünk egy régebbi városjáró autóba szálltunk, amit a nagyapa szerelt össze. Útközben az ablakból figyeltem Szöul mozgalmas körét. A külvárosába érve egy újabb építésű családi házhoz értünk.. 
 - Otthon édes otthon. - mondtam, majd bementem a házba, és mindent hátra hagyva új életet kezdek..

2013. május 21., kedd

Előszó

Bevezetés

Néha elgondolkozik az ember, mikor egy döntést kell hoznia.. nekem is volt ilyenem.. Legszívesebben tovább passzoltam volna.. De egy szike és egy zsepi közül te melyiket választanád? Mások a zsepit és abba "fújják" a bánatukat.. azon kevesek a szikét, és a fájdalmon keresztül élvezik az életet.. Vagy ott vannak a külön féle drogok. Azokat még nem próbáltam, de az egyik ismerősöm azt mondta, hogy "olyan mintha levegőben szállnál.. vagy szivárványon csúsznál... Csak egy a hátránya.. Nehéz a leszokás." 
És mi van a rokkerekkel? Ők szabad emberek.. nagyjából.. Ők megnyugodnak ha ilyen zenét hallgatnak. 
A kpoppereknek nincsenek faji, vagy származási ítéleteik.. és azt hiszem nem látják mindenben a rosszat.. 
Sorolhatnám még az ilyenektet.. De nem teszem.. 
Anyám mindig azt mondta, ha nem tanulok jól mehetek a híd alá.. majd ott dolgozok.. Én erre egy gyernge "HURRA"-át mondtam.. De igaza van..
Csak azt már nem akarom megélni.. Hogy mért nem? Mert a világ tele van olyan dolgokkal, amiből már elegem van. És ez a dolog valamiért nagyon megfogott.. Vajon mi lesz ha meghalok? És kinek fogok hiányozni?.. Hmm.. a hülyeség határtalan.. De nekem van útlevelem....
A nevem Cassy Soul.. tudom nem éppen egy menő név.. De ez hangsúlyozza, hogy ki vagyok..